A szívemben a selyemmajmokat jobb helyen őrzöm, mint a Messiás urat

2025. április 15. 08:53

Kizárólag önszeretetet látok, súlyosan sérült szelférzetet, ezért is van szüksége ennyi fotóra, mert nem látja magát kívülről.

2025. április 15. 08:53
null
Hont András
Hont András
Index

„Nem tartja hatékonynak, újszerűnek mindazt, amit a Tisza Párt tesz?

Csupán egyetlen ponton, ám ezért viszont nem lelkesedem. Jóval nagyobb agresszivitás, személyeskedés társul az ellenzéki panelekhez, közhelyekhez, mint eddig. Hadd ne hozzon lázba, hogy ez az ellenzéki politika innovációja! Itt csak mindent át- és újracsomagoltak, és közben ugyanaz folytatódik tovább, miközben nem ezen múlik, hiszen minden emberi rendszernek, így ennek is vége lesz egyszer. Pont ezért lenne a Fidesznek is érdeke, hogy a közös alapokhoz valahogyan visszatérjen, megpróbálja beengedni a saját rendszerének sáncai mögé azokat is, akiket nagyon utál vagy akik gyűlölik őt, mert csak így lehet fenntartható a kormányzásuk után mindaz, amit szerettek volna elérni.

Igen, mint minden emberi rendszer, egyszer ennek is vége lesz, és már nem azon múlik, hogy az ellenzék mit lép, ez a hajó 2014-ben elment. Az idő múlásával meglazulnak az eresztékek, a kapcsolatok, a fegyelem már nem olyan erős, a rendszer belülről fárad el, és mindeközben a magyar politikának van egy vakfoltja, maga Orbán Viktor. Az is skizofrén ellenzéki önellentmondás, hogy minden egyes óra szinte minden egyes percében arról van szó, hogy rettenetes az ország, nem lehet élni, mert minden Orbántól függ, ő dönt mindenről. Még arról is, ami egyébként nem fér bele egy ember idejébe; még akkor sem, hogyha 365 napból áll egy napja; de amikor Orbán Viktor számára a négyévenkénti egyetlen fontos napról van szó, a választásról, akkor mindig elmarad annak találgatása, kalibrálása, hogy mi az ő érdeke. 

Egyébként gondolkodó emberről van szó, aki ma már más perspektívában lát, nem abban a versengő politikai szerepben, mint a régi pártvezetők 2010 előtt, vagy általában a nyugat-európai kormányfők.

Mire gondol, miben más?

Az elmúlt 15 évben a magyar társadalmat monitorozó különböző szervezetek, tudományos műhelyek annyira leépültek, hogy a társadalom jelenlegi állapotáról egyedül a kormánynak van valós információja. Ennek nem kéne szükségszerűen így lennie, de a két tömb létezése lustaságot eredményez.

Ennyit a strukturális részről, ami messzemenőkig nem személyes, nem a Tisza Pártról és elnökéről szól, hanem arról az ellenzéki közegről, amely valamilyen fura, perverz vágytól hajtva szeretné ugyanazt tenni, mert úgy érzi jól magát, ha neki rossz. Az illető úr megítélésének azonban van egy személyes része. Ha azt mondom, hogy a politikának van erkölcsi dimenziója is, nem lehet csupán pragmatikusan nézni, akkor egy hatalmaskodó, korrupt, satöbbi kormányt nem váltanak le, tehát a társadalom gyakorlatilag menlevelet ad azzal kapcsolatban, hogy így el lehet járni. De hogyha az ellenzéke is ebből a közegből érkezik, akkor itt hol van a katarzis vagy az erkölcsi megigazulás? Ez miféle arcon csapása mindenkinek, akik komolyan veszik? Valaki meglehetősen jól él a NER-ből, nem fontos szereplője, de legalábbis kereskedelmi téren bennfentesnek tekinthető, akkor hirtelenjében be kell zsarolni mögé egy csomó embert, akinek adott esetben ténylegesen származott baja a Fidesz működéséből?

És itt egyszerű dolgokra gondolok, mondjuk a trafikosra, akinek a megélhetését megszüntették a trafiktörvénnyel, neki, ugye, nem kell szeretnie a Fideszt. De a tanárnak sem, akit tíz éve folyamatosan nyomorgatnak a rá vonatkozó szabályok. Nekik most erkölcsi kötelességük lenne felsorakozniuk valaki mögött, aki mindezt végig asszisztálta, a Fidesz működésének haszonélvezője volt.

Mindez a személyes megítélésének a kevésbé személyes része.

A másik viszont a konkrét személyre vonatkozik. Én nem szeretek túl nagy jelentőséget tulajdonítani a politikában a morális gőzfújásnak, pláne nem a pszichologizálásnak, de amikor politikust választok, akkor valamilyen módon az emberi mivoltát is megvizsgálom. Lehet korpulens Döbrögi, de tudom, mit várhatok tőle. Ha valaki harácsol, elvárom tőle, hogy az ebül szerzett jószágot valakik között megossza, mert vannak, akiket szövetségesnek, barátnak, cimborának, szeretett lénynek tekint. De kit szeret az, aki azzal indítja félelmetesen sikeres politikai karrierjét, hogy a hozzá legközelebb lévőket szabályosan feláldozza? 

Nem életveszélyes-e bármit is rábízni arra, aki saját magán kívül mást nem szeret? Itt kizárólag csak önszeretetet látok, súlyosan sérült szelférzetet, ezért is van szüksége ennyi fotóra, mert nem látja magát kívülről. Nem azért, mert egycsatornás kommunikációt folytat, és az idősödő nőknek ez annyira tetszik, hanem egyszerűen kell neki a visszaigazolás. Ha ez az ország még nagyobb bajt akar magának, akkor persze csinálja.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Youtube-képernyőfotó

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rucsok
2025. április 15. 19:05
Tudod Magyar Piti (nem elütés) vannak kik megvettek és vannak azok akik megvetnek (segítek a 2/3)... Így nem az a kérdés h árad -e a Tisza hanem az h mi az árad... Eddig "kitartottunk" bármi áron gondold át marad -e avagy mered -e "választásod"... Szóóóval ha már túlvagyunk az ugyebáron megegyezhetünk egy általányban valutában... Szíved szerint túl is adhatsz ezen is igaz nem bármi Tamási vagy Gábor hanem csak amolyan molnár áron---
szeekely
2025. április 15. 16:48
Orban Viktor őrjöngese Magyar Peti ellen azert erthető, s ez az, amit Hont Andris nem vesz eszre, mert Peti nem intellektusban vagy emberi nagysagban nő föl Viktor melle, hanem karakterben. Orban kiallasai a politika szinpadan mar egyre inkabb show-műsorok es asitos mesedelutanok. Ki figyel mar oda egy evfordulos beszedjere vagy szamot adasara? Ezzel szemben Peti egy elő valosag. Szinte pulzal, amikor beszel. Sajat lenye altal fogalmaz meg egy tiltakozast a kizsakmanyolo jellegű burzsoa kapitalizmussal szemben, amit szolgalni Orban elszegődött. Hogy Orban barkit es barmit hajlando szolgalni a hatalomert cserebe, az jol latszik abbol, ahogy Nyetanyahu előtt hajbokolva labdakent dobja oda neki a magyarok nemzeti szuverenitasat. Magyar Peti egy kezdő politikus. Neha esetlen, neha dadogos. De van egy üzenete, ami hiteles. S egyedül ez szamit a politikaban. Nem kell nyernie 2034-ig. De addig kiepithet egy stabil formaciot. Ez az, amitől retteg Orban a haveri körben az Arany Ökörben.
Karvaly
2025. április 15. 16:21
Tisztelem Hontban azt, hogy van egy saját világképe - ami ráadásul még koherens is - és láthatólag azonos vele, nem áll be egyik szurkoló/szekértáborba se. Azt én is hatalmas tragédiának tartom, hogy szándékosan hergelik ("tematizálják") az embereket, polarizálják a társadalmat, bulvárszintű, de jól bemutatható témákkal ráadásul, így közben alapvető kérdésekben nincs párbeszéd, nincs ötletelés ("hogy lehetne jobb az oktatás/egészségügy?" - "úgy, hogy leváltjuk Orbánt" - na ennek így tényleg nincs semmi értelme). A szavazók nagyon nagy mindent a pró/kontra Orbán szinten képes csak értelmezni, így lesz az ATV vagy akár a HVG is "kamuellenzéki" abban az esetben, ha nem azt mondják, amit hallani szeretne. (természetesen mindez megvan a jobboldalon is - csak sokkal enyhébb mértékben)
szeekely
2025. április 15. 16:06
"Amikor a Fidesz a 2010-es évek elején egyoldalúan alkotmányozott, akkor erre többféle válasz születhetett volna, például valódi ellenzéki válasz, amely úgy hangzik, hogy mi képviselünk ebben az országban ennyi és ennyi embert, akit ebből a folyamatból kihagytak. És lehet, hogy kisebbségben vannak, de az alkotmányosságnak mégis csak az a lényege, hogy a kisebbségnek is vannak jogai. Az ő adójából is működik az állam. Ergo, addig nem veszünk részt az állami élet működésében, és erre felhívjuk a szavazóinkat is, amíg nem engednek minket vissza az alkotmányosság keretein belülre." A Fidec ma is azt hiszi, hogy akinek többsege van hozza, az barmit megtehet. Aztan Orban Viktor a fogait csikorgatja, amikor az Europai Unio orszagai előtt egyedül marad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!